Villanyszerelés: Villamos vezetékek

By admin On június 19th, 2011

A mai korszerű villamos vezetékek szerkezete két lényeges elemből áll, amit a villanyszerelés alkalmával figyelembe kell venni: a belső úgynevezett vezető érből és az ezt körbefogó külső szigetelésekből, amik lehetnek többrétegűek is.

A háztartásokban, beleértve az épületek, lakások, helyiségek elektromos hálózatát is, lényegében kétféle típusú villamos vezetéket használnak: olyat aminek a belső vezető fém ere tömör, és a másikat, ahol a vezető sok vékony elemi fémszálból van összesodorva (1). Ez utóbbit “flexibilis”, azaz hajlékony vezetékeknek hívják, és főleg a villamos fogyasztók közvetlen bekapcsolására valók. Például a háztartási gépek és tulajdonképpen minden villamos készülék csatlakozókábele ilyen hajlékony vezeték (2).

A tömör belső fém vezetővel rendelkező huzalokat elsősorban a hálózatok szerelésénél, a falba épített védőcsőbe húzva alkalmazzák. Régebben a falakba vékony fémlemezből kialakított, belül kátrányos papírral szigetelt, úgynevezett “Bergmann”-csöveket helyeztek és a gumi-textil szigetelésű vezetékeket ebbe “húzták” bele. A padlás-, és más nedves-, tűzveszélyes terekben meghatározó megoldásként az úgynevezett “AP”, acélpáncél csövekkel védték a vezetékeket. Az ilyen csöveknek természetesen semmi közük nem volt sem az acélhoz, sem a páncélhoz, rendszerint átlagos minőségű vaslemezből készült csövek voltak. A villanyszerelő a régebbi épületekben mindkettő megoldással találkozik.

Meg kell jegyezni, hogy az elektromos hálózatok felújítása azokban az épületekben, lakásokban, ahol még ezek a régi szerelések találhatók, bizonyos mértékben sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint másutt. A jól beépített “Bergmann”-csövek és AP-csövek még 50-60 év múlva is kifogástalan állapotban vannak, így a régi kiszáradt elöregedett szigetelésű vékony keresztmetszetű vezetékekkel az újak könnyen és egyszerűen behúzhatók. Ugyanez az utóbbi évek szereléseinél már sajnos nem mondható el.

A védőcsövekbe és vezetékcsatornákba beépített (3) vezetékekkel kialakított elektromos hálózat végpontjai azok a helyek, ahová a különböző elektromos készülékek csatlakoznak. A csatlakozásnak is többféle módja lehet. A nagyobb teljesítményű fogyasztókat, vízmelegítőket, fűtőtesteket stb. a hálózathoz rendszerint fix, többnyire csavaros szorítókkal csatlakoztatják. Az ilyen készülékeknek állandó helyük van, emiatt a dugaszolható, tehát könnyen bontható csatlakozásnak nincs értelme. A leggyakoribb azonban a dugaszoló aljzat, amibe bármilyen ide illő “ellendarabbal”, azaz dugasszal ellátott vezeték csatlakoztatható.

Az aljzatokat régebben, a “Bergmann”-csöves szereléseknél, szintén fém és kátrányos papírral szigetelt dobozokba tették. Az utóbbi időben megváltoztatott és kialakult szabványok, előírások szerint készülő szerelvények ezekbe a régi dobozokba már nem biztos, hogy elférnek. Az új méretek szerinti dobozokat kell használni.

Gyakori volt, hogy a csatlakozó aljzatok és a kapcsolók nem voltak a falba süllyesztve. A “Bergmann”-cső végek ilyenkor vagy egy átfúrt fa tiplibe, vagy egy úgynevezett porcelán “pipában” végződtek. A felújításnál a dobozok cseréje vagy beépítése mindig egyszerűbb és olcsóbb feladat, mint a teljes védőcső hálózat kicserélése. Ez utóbbi akkor, ha a benne levő öreg vezeték mozgatható, semmiképpen nem indokolt. A fém “Bergmann”-cső ma még mindig jó és biztos védelmet nyújt. A villanyszerelés alkalmával erre gondolni kell.

Forrás: http://kapcsolo-konnektor.hu

Comments are closed.